Csőrike

Hullámos papagáj kislány élete

2007.04.10

2007.04.10. 21:53 Csőrike

Tegnap délelőtt kivittem kicsit az udvarra.Még sosem volt kint (kivéve mikor hazahoztam,de az este történt,és dobozban volt) kicsit meg volt illetődve,csöndben nézelődött,kicsit mintha félt is volna,úgyhogy pár perc után behoztam.Na,ahogy beértünk rögtön kinyílt a csipája,és üvöltözött meg csicsergett.Ma fújt a szél,úgyhogy nem vittem ki,nem akartam hogy esetleg huzatot kapjon vagy valami.De amint szép szélcsendes idő lesz megint kimegyünk!
Este gyümölcsöztünk,természetesen Csőri aszisztálásával.Nagyon szereti a narancsot a kezemből enni.Meg hát jó szórakozás számára,hogy a narancsdarabokkal elrohan az asztal szélére majd ledobja. Most az a mániája hogy a földön rohangál.Leültem hozzá és a padlón játszottunk.Olyan aranyos ahogy szaladgál a kis csámpás patácskáival! :-)
Ma délután kertszészkedtem,úgyhogy csak délelőtt és este tudtam őt babusgatni,de szerencsére az udvaron is hallani ahogy ugat és csicsereg. Sok madárkám van akik ideszoktak,rigók,cinkék,meg persze verebek is,őket hallja Csőri és néha iszonyatos hangerővel próbálja felhívni magára a figyelmet,de aztán rájön hogy a madártársak nem tudnak bejönni hozzá,úgyhogy szépen lassan viszavesz a hangerőből.
Most a szokásos esti rendezkedést tartja,aminek a lényege hogy minnél nagyobb káosz legyen a kalitban.

2 komment

2007.04.08

2007.04.08. 09:44 Csőrike

Kellemes Húsvéti Ünnepeket Mindenkinek!!!!!!!!!!

 

Már égen írtam,sajnos mostanában összejöttek a dolgok.
Csőri változatlanul sokat ugat,és cifrázza a csicsergést is. Nagyon sokat játszunk,mikor szabadlábon van,de naponta többször is odamegyek a kalitjához,és beszélek hozzá,ilyenkor felkenődik a kalit oldalára és simókázni kell.Ezt nagyon szereti.
Édesapám jött a héten hozzám,és tudni kell,hogy Csőrinek ő a mindene.Kiengedtem,persze rögtön repült apuhoz,és le sem szállt róla. A vállán ücsörgött,puszilgatta apámat és közben halkan csipogott neki. Szinte szerelmes apuba. Ő tanította meg neki,hogy ha felemeljük a kezünket akkor szálljon rá.Na ez apunál tökéletesen működik,szinte csak félig emelte fel a kezét,már ott is van a galád csirke,bezzeg ha én hívom.....na jó,hozzám is odajön,de nekem hívnom is kell közben.Apunak nem.Lesi minden mozdulatát!!!
Tegnap rendezkedős hangulatban volt,szanaszét szórta a kajáját a kalit aljában,ezért gondoltam adok neki egy darab sárgarépát.Nos addig nem akart hozzányúlni amíg én bele nem harptam a másik végébe. Merthogy csak akkor eszi az ilyesmit,ha én is eszek belőle.Aztán ettünk egy kis banánt is.
Most kapott egy csokor friss petrezselymet,meg egy paprikacsumát,és felváltva tépkedi.

3 komment

2007.04.03

2007.04.03. 18:43 Csőrike

Most rohangálós időszak van,írni alig van időm,de természetesen a reggeli és esti szabadlábrahelyezés nem marad el. Most raktam vissza kis otthonába tollaskámat,aki természetesen nagyon hancúrozott. Ismét sláger volt a babapiskótám,most megint minden tiszta morzsa,de ez sem tart sokáig,mert kutyáim nekikezdtek a takarításnak.
Az ugatás egyre jobban megy,sőt van hogy a csicsergés elmarad,inkább ugat.
Remélem valami mást is hallunk majd tőle.A netről letöltött madárhangokat továbbra is szereti,és még a wham: last christmas a nagy kedvenc.Ezt többször le kell neki játszani egymás után,és végig csicsereg közben.
Most kapott egy hatalmas salilevelet,elbújt a közepébe,és azzon ügyködik hogy kirágja magát.

Szólj hozzá!

2007.03.30

2007.03.30. 21:28 Csőrike

Ma játékdélutánt tartottunk Csőrivel.Gondoltam én megnézek egy filmet,ő meg addig elszórakozik.Úgyhogy kiengedtem,hoztam magamnak rágcsálni bababpiskótát ( ilyen kis pici lapos falatkák,nem a hagyományos babapiskóta) meg almát. Hát persze természetesen a filmből alig láttam valamit,mert kis csirkém kikövetelte hogy vele foglalkozzak,és együtt együnk.Nagyon bejött neki,hogy kilopkodja a tányérból a piskótát,és szanaszét dobálja,meg jól megrágcsálja,és tiszta morzsa minden,amiben aztán jókat lehet csúszkálni.És persze az almár is ki kellett lökni a kezemből,mert az úgy nem volt jó hogy ketten együk egyszerre.Aztán meg a számból akarta kiszedni a kis gané,a cél érdekében a fejemről lógva próbált meg eljutni a számig. Hát én ezt nem értékeltem annyira,mert az egyik patácskája a szememben volt a másikkal pedig az orromba próbált kapaszkodni.Aztán elfogyott az alma,a piskóta,viszont maradt egy csomó morzsa amiben remekül lehetett továbbra is csúszkálni, és (szerinte) tök jó volt hogy a morzsa szépen a földre vándorolt.A lényeg az volt hogy nagyon jól érezte magát,Mikor visszatért otthonába megajándékozott egy szép koncertel.

 

 

 

 

 

 

 

 

Szólj hozzá!

2007.03.28

2007.03.28. 19:29 Csőrike

Tegnap esti röpködés elmaradt,mert vidékre kellett mennem,de reggel 7-kor már itthon voltam,és az volt az első hogy kiengedtem.Persze egy kicsit durcás volt,de kb 5 perc után már jött pusziszkodni. Egész nap gyakorolta az ugatást,meg valami rigó féle csicsergést.Nagyon koncentrált,olyan édes volt...

A kalitot is kitakarítottam ma,persze neki minden mozdulatnál jelen kellett lennie,leginkább a kézfejemre száll ilyenkor,mert onnan jobban látja hogy mi történik.Hihetetlen kis disznó tud lenni mostanában.Az almát szó szerint szanaszét dobálja,( ügyel arra is hogy a kaliton kívülre is kerüljön) a magokat is szétteríti a kalit aljában a salit pedig egészben lerántja (szintén a kalit aljába)  és fél órán keresztül játszik vele.Megtámadja,jól megcsípkedi,meg magyaráz is neki.

De most rend van,és tisztaság. Bár,ha jól látom éppen egy salátalevéllel küzd....

 

Szólj hozzá!

2007.03.25

2007.03.25. 22:26 Csőrike

Csőrike ma új csicsergést gyakorolt. Nagy kertünk van,és szép időben a kerti madarak egész nap mondják a magukét,és elég sokat tanul tőlük.Ma egy kicsit rigósra vette a figurát. Alakul az ugatás is. Valamelyik nap felteszek egy-két hangot a honlapomra.Sikerült az ugatást is felvennem,bár elég sz*r a felvétel,mert csak akkor koncertezik ,amikor a konyhában ténykedek.Na ilyenkor lehet felvenni a csicsergését,de csak a mobilommal tudom,és a hűtő melett ácsorogva,tehát egy kis alapzúgás is hallható,de azért a lényeg is hallatszik.
Remélem hamarosan a csicsergésen és az ugatáson kívül mást is produkál majd.
Vettem neki friss salit,úgyhogy fürdött is egy kicsit,és természetesen a rosszalkodás sem maradhatott el!
















Szólj hozzá!

2007.03.20

2007.03.20. 22:57 Csőrike

Ma megragasztottam jancsibabát,ugyanis a egy zuhanást követően leesett a sapija a fejéről.Hát kb 5 percig volt a fején,ugyanis a kis huncut tollas megint lependerítette a szekrényről.Aztán persze jött hogy belenézzen jancsika fejébe.....

Ezek után megtámadta a telefonomat,és az volt a célja hogy mindent megcsípkedjen amit csak lehet.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

  

 

 

 

 

 

 

 

 És persze sokat bohóckodott.Nagyon tudja magát produkálni amikor a párom is és én is csak vele foglalkozunk! :-)

Szólj hozzá!

2007.03.18

2007.03.18. 20:50 Csőrike

 

Ma végre volt eredménye a csíráztatásnak: Csőri nagy örömmel dörgölőzött a frissen vizezett fűbe.Nagyon édi volt, szinte fetrengett benne. Délelőtt megint szép koncertet rendezett nekem amíg a konyhában ténykedtem. Volt benne ugatás,meg egy kis jujjuj is,ami ma inkább jajjaj-nak hangzott. Szokás szerint miszlikre tépkedett 2 szép salilevelet evett egy kis almát, viszont a reszelt sárgarépa megint nem érdekelte.

Holnap kalit takarítás,ezt nagyon nem szereti,ilyenkor a vállamon ücsörög és csípkedi a nyakamat. Mert hát ugye nem vele foglalkozom,hanem a kalittal......


 


 


 


 


Szólj hozzá!

2007.03.16

2007.03.16. 11:09 Csőrike

Csőrike ugatni tanul.( na nem röhögni!)  Ami nem is olyan nehéz neki,hiszen 3 kutyus van a lakásban, és egész nap hallja őket. Azért még nem olyan tökéletes az ugatás,de már alakul. Leginkább akkor próbálkozik vele mikor én a konyhában vagyok, és pl főzök. De ha bejövök hozzá a nappaliba akkor rögtön csöndbe marad. Meg már néha hallani egy-két azonosíthatatlan halandzsát.

A csíráztatott búza egyenlőre nem vállt be,bár tegnap már legalább megnézte közelebbről,és bele is csípett, de aztán meglátta Jancsibabáját,és fontosabb volt hogy jól felpofozza.

Most tollászkodik,és közben halkan dünnyög,az előbb olyasmit hallottam hogy jújjúj. Ez általában akkor mondjuk neki,ha olyat csinál,amit nem kellene, pl csípkedi a monitor, vagy elkezdi szétszerelni a távirányítót...... 



 


 


 


 


 

Szólj hozzá!

2007.03.13

2007.03.13. 20:49 Csőrike

 

Ma sikerült néhány jó képet csinálni Csőriről. Remélem sikerül feltölteni nemsokára. Nagyon élvezte az esti röpködést.Természetesen megint rosszalkodott,igyekezett a laptop monitorját összecsípkedni,aztán a nyakamba is belecsípett,és megigazította a füllbevalómat is,de azért ez nem igazán fájt. És kaptam puszikat is,mostanában nagyon pusziskodós. Végül az almámat is megtámadta. Végezetül felpofozta Jancsit,aki ennek hatására majdnem leájult a szekrényről. Biztos nem élt volna túl még egy zuhanást,már így is hiányzik a fél sapija.....

Szóval jól kitombolta magát a kis tollaslabda,és sötétítés nélkül vissza tudtam tenni a kalitba. Most vacsizik, magokat csipeget,de kapott salit,almát, és a búza már szépen növöget,úgyhogy betettem neki az egyik adagot,de még csak ismerkedik vele.Majd meglátjuk hogy tetszik e neki,ha igen akkor még csíráztatok.


 


 

Szólj hozzá!

2007.03.12

2007.03.12. 17:36 Csőrike

 Csőrinek tegnap vettem egy új játékot. Persze már van egy csomó játéka, dehát nem tudok ellenállni. Leginkább azokat szereti amelyiken van kis csengő, és jó nagy zajt lehet vele csapni. A másik kedven Jancsibaba,de vele csak akkor tud játszani ha kint van,mert Jancsit nem teszem be neki a kalitba.

Reggel és este engedjük ki,ezt már megszokta, és ha valamiért késik a szabadlábrahelyezés akkor egy kissé felemeli a hangját,...... és már jöhet is.....

Szólj hozzá!

Az első időszak

2007.03.12. 17:26 Csőrike

  

 

Csőri 2006. novenber.7.-én került hozzánk,szerelem volt első látásra. Az akkor még csak egy hónapos tollaslabdát nem volt szívem otthagyni az üzletben,nagyon egyedül volt,testvéreit már elvitték. De nem bántam meg, imádom őt.

Pár nappal az érkezése után már hallatta a hangját,aztán kb 2 hét múlva már kiengedtük, hiszen meg kellett tanulnia repülni,meg ismerkedni kell az új otthonnal. Először persze nem ment a röpködés, inkább csak csapkodott a szárnyacskáival,és azt leste hogy hová tud leszállni. Volt hogy a függönyről kellett leszedni….

Aztán múltak a hetek,egyre szebben repült, és egyre szelídebb lett. Szerencsém volt,már az első napon elfogadta a kezemből a magokat, és elég hamar rászoktattam az ujjamra.

Mikor még csak tanulta a repülést,elég hamar elfáradt,így könnyen vissza tudtam tenni a kalitba,vagy magától visszament. Mostmár nem megy magától,ezért mindig besötétítek, ráugrik az ujjamra és szépen visszateszem. Így neki is jobb,mert nem kell hajkurászni, és megfogni.

Enni szinte mindent megeszik,de persze leginkább az ízlik neki,amit mi eszünk.Pl spagettiszósz. De naponta kap a magok mellé salátát, almát és narancsot.

Fürdeni sem akart,nemrég jött rá,hogy az jó dolog. Salátás fürdőt szoktam neki csinálni,de előfordult, hogy sali nélkül is fürdött.

Füttyögés: Hát nem a legcsöndesebb madár,de a hangja csak ritkán zavaró.Most 5 hónapos,és az utóbbi 1 hónapban kezte használni igazán a hangját.Már nem csak csipog meg "rikácsol" hanem szépen fütyörészik is,illetve egy-két hangot leutánoz,de beszélni még nem beszél. Töltöttem le neki madárhangokat, azt nagyon szereti, és próbálja utánozni.

Igazából mostmár látni rajta hogy igazán otthon érzi magát nálunk, megszokta a környezetet, a kutyáim és a kerti madarak hangját.

Szólj hozzá!

süti beállítások módosítása